- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Salvini: A Soros-erők uralta Európában jól teszi Orbán Viktor, hogy védelmezi országát (Tüntetés Rómában)

A Liga vezette olasz jobboldal készen áll a kormányzásra – jelentette ki a Matteo Salvini, a Liga vezetője a Rómában szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen. A demonstráción a magyarokat a European Patriots Unite kéviselte.

A szervezetők szerint kétszázezren vettek részt az Olasz büszkeség néven Salvini által meghirdetett megmozduláson, amelyen a kormány leváltását követelték.

A magyar csapat. Kremser Tamás főszervező nyilatkozik
Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info

Matteo Salvini a tömeg előtt kijelentette, hogy a Liga vezette jobboldal készen áll a “jó kormányzásra” az “Olaszországot tönkretevő” jelenlegi kormányerők leváltásával.    

“Ígérem nektek, hogy a Liga ismét kormányra kerül! Megváltoztatjuk a történelmet!” – hangoztatta Matteo Salvini, aki néhány hónapos türelemre kérte híveit.    

Hangsúlyozta, hogy a kormánypártok, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD), a választókat megkerülve, “hatalmi palotákban” döntenek az olaszok sorsáról, “Merkel és Macron telefonos utasításainak” engedelmeskedve. A Giuseppe Conte vezette kormányt a “nyitott kikötők és üres zsebek” kormányának nevezte migrációs politikája és az új adók bevezetése miatt.    

Kifejtette, a balközép éveken át azt ismételte, hogy a migrációval szemben semmit sem lehet tenni, miközben a Liga, ahogy 2018-ban kormányra került, lezárta a kikötőket és csak az léphetett be az országba, aki valóban háború elől menekült, vagy másért joga volt hozzá. A mostani kormány migrációs politikája az “embercsempészeknek kedvez, és minél többen indulnak, annál többen veszítik életüket (a tengeren), ennek a kormánynak vér tapad a kezéhez” – mondta a Liga vezetője.    

Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info

Megjegyezte, a “Soros-erők uralta Európában jól teszi Orbán” Viktor, hogy védelmezi országát. Matteo Salvini üdvözletét küldte a magyar és a lengyel népnek, de németeknek, franciáknak is, akik szerinte “más sorsot érdemelnének”.    

“Mi mindenkinek barátai akarunk lenni, nem mások szolgái!” – mondta. Kiemelte, hogy az olasz jobboldali erők nem szélsőségesek, “egyszerűen büszkék arra, hogy olaszok”. Véleménye szerint a baloldal az, amelyik nem állíthatja magáról, hogy köze van az egykori baloldali eszmékhez, hiszen a munkások helyett a bankárok érdekeit képviseli.    

Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info

Az egyik legnagyobb római téren rendezett békés demonstráción évek óta számos jobboldali párt vett részt. Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke kijelentette, a jobbközép innen indul újra. Jelenlétével Berlusconi mintegy megkoronázta Matteo Salvinit a jobbközép új vezetőjének. Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke arról beszélt, a baloldal a bevándorló gyerekeket “pajzsként használva fel”, minden migránsnak állampolgárságot akar adni.    

Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info

Felszólaltak a Liga tartományi elnökei, akik tíz régiót irányítanak. Massimiliano Fedriga, az északkelet-olaszországi Friuli Venezia Giulia kormányzója álszentnek nevezte azt az Európát, amelyben Franciaország és Ausztria lezárhatja határait, az olaszokét viszont megnyitásra kényszerítik a migránsok előtt.    

Matteo Salvini az M5S és a PD alkotta kormány szeptember eleji megalakulásakor bejelentette, hogy mozgósítani kívánja az olaszokat. Helyszínként a lateráni Szent János bazilika előtti római teret választotta, amelyet a kormányzásra készülő pártok igyekeznek mindig megtölteni. A Liga a jövő vasárnap Umbria tartományban esedékes helyhatósági választásra is készül, amelyen át akarja venni az itt 50 év óta kormányzó balközép erők helyét.

Hunhír.info – MTI