- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Törököknél tárolt nukleáris bombáikért aggódnak az amerikaiak

Egy friss jelentés szerint legalább 50 darab fegyver miatt kezdődtek válságtanácskozások Amerikában.

Felülvizsgálhatják annak az 50 amerikai nukleáris bombának a „kimenekítési” terveit Amerikában, amiket a török İncirlik légitámaszponton tárolnak — értesült a Fox News [1] egy jelentésből, mely szerint a fegyverek ügyének Ankara északkelet-szíriai offenzívája ad sürgető aktualitást.

Hétfőn egy magasrangú amerikai tisztségviselő a The New York Times [2]-nak azt mondta, a szóban forgó fegyverek jelenleg lényegében „túszokként” szolgálnak Recep Tayyip Erdoğan kezében.

The Guardian [3] úgy tudja, a hidegháborús időkből származó B61-es bombák mindössze 100-250 mérföldnyire lehetnek a szíriai határtól. Egy volt amerikai tisztségviselő pedig úgy nyilatkozott a lapnak, hogy török diplomaták a fegyverek kivonásáról szóló tervekre vonatkozóan már előre jelezték, hogy egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén Törökország válaszul saját bombáinak kifejlesztésébe kezdene.

„Már több mint egy évtizede zajlanak viták a lehetséges problémákról” — árulta el a lap forrása. „És most egy olyan pontra jutottunk, amikor ezt a problémát nem lehet többé figyelmen kívül hagyni”.

A feszültséget fokozza az a tény is, hogy az előző hónapban Erdoğan kifejezte: Törökország szeretne saját nukleáris arzenált kiépíteni.

„Néhány nemzetnek vannak nukleáris robbanófejekkel felszerelt rakétái — és nemcsak egy vagy kettő. Erre ők azt mondják, hogy nekem nem lenne szabad ilyen nukleáris robbanófejekkel felszerelt rakétákat birtokolnom. Ezt nem fogadom el”

— jelentette ki a török vezető szeptemberben, még a kurdok elleni támadások megkezdése előtt.

Donald Trump amerikai elnök október 6-án jelentette be, hogy az amerikai csapatokat kivonják Szíria észak-keleti részéről, ahol Törökország támadást indított a kurdok által lakott területeken.

A Pentagon pénteki beszámolója szerint ugyanakkor az észak-szíriai Kobane közelében török állomások részéről tüzet nyitottak [4] amerikai csapatokra. Törökország tagadta, hogy saját emberei álltak volna az akció mögött, ám többen mégis így gondolják.

„Azt hiszem, ez volt az első alkalom, amikor olyan ország részéről nyitottak tüzet amerikai erőkre, ahol az USA nukleáris fegyvereket állomásoztat”

— hangsúlyozta Jeffrey Lewis, a kaliforniai James Martin Fegyverzetkorlátozást Vizsgáló Központ munkatársa a történtek kapcsán.

Donald Trump nyilatkozatában korábban már hangsúlyozta:

„amennyiben Törökország olyan lépést tesz, amelyet kimagasló és páratlan bölcsességem alapján megengedhetetlennek ítélek, abban az esetben tönkreteszem és eltörlöm a török gazdaságot (már korábban is megtettem!)”.

Továbbá hétfői hivatalos elnöki nyilatkozatában [5] is fenyegetően fogalmazott Törökországot illetően.

Neokohn