- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A Fehér Ház 4,5 milliárd dollárt kér a határon kialakult válság kezelésére

A Fehér Ház 4,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól, hogy enyhíthesse a Dél-Amerikából nagy számban érkező menedékkérők miatt az amerikai-mexikói határon kialakult válsághelyzetet – jelentette szerdán több amerikai médium, kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A Fehér Ház a déli határok mentén kialakult “humanitárius és biztonsági válság” enyhítésére, sürgősséggel kérte az összeget.

A sajtóértesülések szerint a pénzből a kormányzat egyetlen centet sem szán a Donald Trump elnök által kilátásba helyezett falépítésre, az összeget teljes egészében a migránsok szállítására, élelmezésére, elszállásolására, orvosi kezelésére, valamint a róluk gondoskodók fizetésére fordítják majd.

Az AP amerikai hírügynökség információi szerint ha a belbiztonsági minisztérium nem jut hozzá a kért összeghez, rövid időn belül kifogy anyagi erőforrásaiból.

“A helyzet minden egyes nappal riasztóbb, a szövetségi hatóságok egyre kevésbé képesek megbirkózni vele” – idézte a The Wall Street Journal a neve elhallgatását kérő egyik tisztségviselőt. Az illető azt is elmondta: a hatóságok arra számítanak, hogy a “déli határokra érkező, a szegénység és az erőszak elől menekülő menedékkérők” száma az év végéig az egymilliót is meghaladja majd.

Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a korábbiakkal ellentétben tavaly óta elsősorban kisgyermekes családok érkeznek az Egyesült Államok határához. A vám-, és határőrizeti szerveknek csak a keddi napon 424 emberről kellett gondoskodniuk, többségükben gyermekes családokról.

Kevin McAleenan ügyvezető belbiztonsági miniszter kedden a képviselőház egyik albizottságának meghallgatásán azt mondta: a tárca kifogyóban van a pénzből. Bejelentette, hogy pótlólagos forrásokat fog kérelmezni, de nem részletezte, hogy mikor és mennyit.

Russell Vought, a Fehér Ház költségvetési hivatalának helyettes igazgatója – szintén kedden – levelet intézett Nancy Pelosi házelnökhöz, és arról tájékoztatta őt, hogy a határon súlyosbodó válság miatt a szövetségi kormány egyre nehezebben tudja ellátni a feladatát.

MTI

Hunhír.info