- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Megint sokan voltak a sárgamellényesek és ismét elszabadult az erőszak

A hatóságok szerint mintegy harmincezren, a szervezők szerint legalább százezren vettek részt az Emmanuel Macron francia államfő politikája ellen tüntető sárgamellényesek szombati párizsi demonstrációján. A tüntetés ismét erőszakba torkollott.

A sárgamellényesek radikális csoportjai ismét üzleteket fosztogattak Párizs belvárosában, s voltak, akik azzal foglalkoztak, hogy szisztematikusan felgyújtották az utcán parkoló motorkerékpárokat. A rendőrség végül csak könnygázgránátok bevetésével volt képes szétoszlatni a tömeget. Az egyenruhások szombaton több mint száz embert vettek őrizetbe.

A rendőrök nem engedték meg, hogy a sárgamellényesek megközelítsék a hétfőn leégett Notre-Dame székesegyházat.

A sárgamellényesek már 23. hete tüntetnek minden hétvégén, s közölték: ezúttal is azért vonultak az utcára, mert Macron nem teljesítette követeléseiket.

hvg.hu

Hunhír.info