- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Weber megvonná a pénzt az euroszkeptikus pártoktól

Az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerint ki kell zárni a brüsszeli pártfinanszírozásból azokat az euroszkeptikus pártokat, mint amilyen a bevándorlásellenes AfD vagy a Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés. Azoknak az európai pártoknak, melyek célja az Európai Unió szétrombolása, mint Le Pen jobboldali szélsőségesei vagy az AfD nagy része, a jövőben már nem kellene pénzt kapniuk az európai kasszából” – jelentette ki Manfred Weber a Welt című német lapnak adott interjúban.

Weber ezt követően elmondta, hogy Brüsszel kritizálása „természetesen megengedett”, de nincs egyetlen olyan naiv intézmény sem a világon, amely a saját „ellenségeit” finanszírozná.

Az Európai Néppárt csúcsjelöltjének nyilatkozatát nem hagyta szó nélkül az AfD listavezetője, Jörg Meuthen, aki szerint Weber hatalmi arroganciáról tett tanúbizonyságot, valamint nyíltan állást foglalt a demokrácia ellenében.

Az AfD listavezetője leszögezte, hogy pártjuk az Európai Unió megreformálására, nem pedig annak megszüntetésére törekszik, ahogyan az a párt választási programjában is olvasható.

Hunhír.info