- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Templomi rablás miatt indított hajtóvadászatot a bécsi rendőrség

Az elkövetők betörtek egy bécsi templomba és az értékeket, valamint pénzt követeltek a szerzetesektől, akik súlyos sérüléseket szereztek. Csütörtökön délután többen megsérültek a bécsi Szeplőtelen Mária Katolikus Templomban.

A rendőrség közlése szerint két elkövetőt keresnek, akik többeket megsebesítettek egy templomi rablás során. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen fegyvereik vannak a támadóknak, ám az osztrák Kronen Zeitung lövésekről is ír. A lap információi szerint öt sérült van.

A bécsi rendőrség egyelőre Twitteren arról tájékoztatta a bécsieket, hogy a környéket lezárták.

A Kronen szerint a rendőrség a helyszínre vezényelte a WEGA és Cobra különleges egységeket, amelyek hajtóvadászatot indítottak az elkövetők ellen.

A lap korábban azt írta, hogy a rablás délután 5 óra környékén történt. Később ezt megváltoztatták, és arról adtak hírt, hogy a templomban tartózkodó szerzeteseket a két elkövető fogva tartotta és bántalmazta.

Az ellentmondást a bécsi rendőrség oldotta fel. A hatóság azt közölte, hogy két elkövető délután 13:30 környékén tört be a templomba, ahol a szerzeteseket súlyosan bántalmazták és kirabolták. A rendőrség 16:17-kor ért a helyszínre, ahol rátaláltak a sebesültekre.

A rendőrség megerősítette, hogy rablásról lehet szó. Egyelőre kizárják, hogy terrortámadás történt volna.

A bécsi hatóság közölte, hogy öten sérültek meg a támadásban és mind az öten szerzetesek. Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.

888.hu

Hunhír.info