- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Mindössze egy évet kapott a Svédországban késelő, fiatalkorú mocskos afgán állat

Igencsak kesztyűs kézzel bánt a bíróság azzal a fiatalkorú betolakodóval, aki mindenféle előzmény nélkül megszurkált egy svéd tinédzsert, ugyanis sajtóértesülések szerint az elkövető mindössze egy évet kapott a fiatalkorúak börtönében, majd azzal a lendülettel hazaszállítják repülőn.

Mint ismert, Svédországból nem egyszerű az afgánokat deportálni, ugyanis bevándorláspárti baloldali politikusoknak köszönhetően politikai játszmává nőtte ki magát az efféle eljárásoknak a szabotálása arra hivatkozva, hogy Afganisztán túlságosan veszélyes ország még egy bűnözőnek is.

A büntetését emellett megtoldják egy 5 éves kitiltással, ami azt jelenti, hogy az afgán késelő véglény 2024-ben ismét megkísérelheti a Svédországba való bejutását. Információk szerint azért kapott ennyire enyhe büntetést, mert “megbánta a tettét.

Hunhír.info