Egy romániai férfit 112 és fél év börtönre ítéltek Spanyolországban, miután megerőszakolta és teherbe ejtette két lányát. A Castilla y Leon-ban hozott bírósági döntés jogerős. Petrică C. még 2015 és 2017 között fajtalankodott lányaival, amikor azok 15, illetve 16 évesek voltak. Mindkét lány megszakíttatta a terhességet, a hatóságokat az orvos riasztotta – számol be a 20minutos.es portál.
A bíróság elutasította a vádlott fellebbezését és megerősítette a 2018 júliusában hozott döntést, amely nyolc szexuális bűncselekményben találta vétkesnek a férfit. Ezen felül az elkövető mindkét lányának 10.000 euró kártérítést kell fizessen.
A férfitől, akit felesége bántalmazásában is bűnösnek találtak, megvonták szülői jogait.
A lányok, akik számtalanszor voltak támadások áldozatai, csak azután tettek panaszt és kértek segítséget, miután teherbe estek.
A férfit 2017-ben tartóztatták le.
Digi24
Hunhír.info