A Mississippi államban tartott szenátorválasztást Cindy Hyde-Smith republikánus jelölt nyerte meg kedden, és ezzel lezárultak a félidős választások az Egyesült Államokban – közölte az MTI. Az 59 éves női politikus a voksok 56, demokrata párti vetélytársa, a Clinton-kormányzat egykori agrárminisztere, az néger Mike Espy 44 százalékát szerezte meg.
Ezzel a szövetségi törvényhozás felsőházában a republikánusoknak 53:47 arányú többségük lesz, vagyis miközben a képviselőházi többséget elvesztették, a szenátusban növelni tudták előnyüket.
A november 6-ai mississippi félidős választáson négy jelölt indult, és egyikük sem érte el az 50 százalékos támogatottságot, így most a két legjobb eredményt elérő politikus közül lehetett választani.
A délkeleti állam először választott nőt a szövetségi törvényhozásba, de Cindy Hyde-Smith tulajdonképpen visszatér oda, hiszen idén tavasszal Phil Bryant kormányzó őt nevezte ki az egészségi állapota miatt visszavonuló Thad Cochran szenátor helyére.
A republikánus jelölt több kampányhibát is túlélt, beleértve azt a rövid videót, amelyen azt mondja egy farmernak, hogy ha meghívná őt egy nyilvános akasztásra, akkor az első sorban foglalna helyet. A megjegyzést a demokraták megpróbálták Hyde-Smith ellen fordítani, szerintük a politikus szavai sokakban a Mississippiben egykor gyakori lincselések emlékeit idézték fel, őt magát pedig rasszizmussal vádolták meg.
A Jackson Free Press című helyi lap ezután megírta, hogy Hyde-Smith olyan magániskolába járt, amelyben a diákok szülei körében nem volt elfogadott a négerek integrációjának szükségessége.
A hét végén a CNN hírtelevízió pedig azért sivalkodott, mert Hyde-Smith egy alkalommal dicsérni merte az amerikai polgárháború egyik konföderációs katonáját.
Hatalmas ellenszél ide vagy oda, Cindy Hyde-Smith végül nagyszerű győzelmet aratott, az eredmények tudatában kijelentette, hogy a választási győzelem valójában a konzervatív értékek – a hit és a család – megbecsülésének szól.
Donald Trump elnök, aki hétfőn személyesen kampányolt a déli államban a republikánus jelölt mellett, kedd este Twitter-bejegyzésben gratulált a győzelemhez.
888.hu
Hunhír.info