- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Brazília nem fogja kitoloncolni a területére menekült venezuelaiakat

Jair Bolsonaro azzal kapcsolatban tette ezt a kijelentést egy ünnepi rendezvényen, hogy az észak-brazíliai Roraima állam kormányzója, Antonio Denarium a szomszédos Venezuelából érkezettek kitoloncolásával kapcsolatos menetrendet javasolt.

Roraima Brazília egyik legszegényebb állama, azon belül is Paraima település – a Venezuelával közös egyetlen határátkelő – a leglerobbantabb helység. Az utóbbi időben itt léptek be tömegesen azok a venezuelaiak, akik saját országuk gazdasági, politikai és szociális válsága elől kénytelenek menekülni.

Ők nem árucikkek, akiket csak úgy vissza lehet küldeni – mondta a szélsőjobboldali színekben megválasztott elnök, hangsúlyozva, hogy nem fogja sorsukra hagyni ezeket az embereket. Határozottan leszögezte ugyanakkor, hogy belépésüket szigorúan szabályozni kell. Szükség van valamilyen ellenőrzési rendszerre ezeknek az embereknek a számára, akik az éhség és a diktatúra elől menekülnek, de vannak olyan jövevények is, akiket nem szeretnénk látni Brazíliában – mondta Bolsonaro.

A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt gyakorlatilag összeomlott, miután több mint két éve súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. A rendkívül nehéz gazdasági helyzet arra készteti a lakosságot, hogy külföldön találjon megélhetést. Az elmúlt hónapokban több ezren a Venezuelával szomszédos Brazília Roraima szövetségi államába utaztak, ahol menedéket kértek.

A brazil hatóságok szerint a 2017-es év eleje óta mintegy 150 ezer ember lépte át a brazil-venezuelai határt, közülük körülbelül 80 ezren más országba utaztak tovább. A brazil hatóságok szerint most is naponta 700-800 venezuelai érkezik az országba.

Mintegy 1200 venezuelai időközben visszamenekült a határ túloldalára, miután a helyi lakosok rájuk támadtak. A roraimaiak tiltakozó menetet szerveztek, miután egy helyi üzletembert venezuelai bevándorlók támadtak meg egy nappal korábban. Az eredetileg békésnek indult megmozdulás erőszakba torkollott, miután tiltakozók felgyújtották a venezuelaiak sátrait, és házi készítésű robbanószerkezetetekkel támadtak rájuk. A brazil kormány azt tervezi, hogy katonai erőt küld Roraima államba a rend fenntartására.

mti

Hunhír.info