- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Civil hajót süllyesztettek el a zsidók – jó régen történt már…

Az izraeli hadsereg egyik tengeralattjárója tévedésből elsüllyesztett egy civil menekülőket szállító hajót 1982-ben, az első libanoni háború idején – jelentette a tízes kereskedelmi tévé pénteken. A hajó 56 civilt szállított, közülük 25-en vesztették életüket. A hajó elsüllyesztésének ügyében korábban hírzárlatot rendeltek el, a tízes tévé a legfelsőbb bírósághoz fordult az eset nyilvánosságra hozása érdekében, és ennek határozata alapján készülhetett el róla a beszámoló.

A televízió szerint a tengeralattjáró parancsnoka “azt hitte”, hogy terrorista férfiak utaznak a Tripoliból kihajózó személyszállító hajón, ezért két torpedó rakétával felrobbantotta, és elsüllyesztette azt.

A hajó azonban Libanonból a háború elől menekülő ötvenhat civilt szállított, köztük külföldieket, nőket és gyermekeket is.

Az 1982 júniusában megtörtént tragikus tévedés ügyében a kilencvenes évek végén a hadsereg három évig tartó belső vizsgálatot indított, amelynek végén a haditengerészet vezetője úgy határozott, hogy nem történt bűnügyi eljárást követelő mulasztás.

A hajó elsüllyesztésének ügyében korábban hírzárlatot rendeltek el, a tízes tévé a legfelsőbb bírósághoz fordult az eset nyilvánosságra hozása érdekében, és ennek határozata alapján készülhetett el róla a beszámoló. A beszámoló szerint az izraeli tengeralattjáró a végzetes rakéták kilövése után elhagyta a libanoni partokat.

(MTI)

Hunhír.info