- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Erdogan szerint a „híres magyar zsidó” tehet a 2013-as tüntetésekről – itt is felbukkan a világléptékű gazfickó, Soros

A „híres magyar zsidót”, tehát Soros Györgyöt hibáztatja Recep Tayyip Erdogan török elnök az elmúlt évtizedek legnagyobb tüntetéssorozatáért – írta meg a 444.hu a Haaretzre hivatkozva. A 2013-ban hetekig tartó tiltakozásokat a kormány azon terve robbantotta ki, amely szerint a kormány Isztambul egyik legnépszerűbb közparkját el akarta dózerolni, hogy egy bevásárlóközpont épülhessen a helyére.

Erdogan most, 2018-ban úgy látja, hogy az egész mögött Soros György alakja körvonalazódik ki, akinek Osman Kavala, helyi üzletember segített. Kavalát egyébként 2017-ben letartóztatták és egy év börtönre ítélték „az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet” miatt.

Hunhír.info