- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Rangerek! Trump megengedte, hogy szétlőjjétek a behatolók seggét!

Engedélyt adott a déli határra vezényelt amerikai katonáknak az erő alkalmazására Donald Trump amerikai elnök azon a csütörtöki telekonferencián, amelynek keretében hálaadás napi üzenetet intézett az amerikai fegyveres erőkhöz. Ugyanakkor leszögezte: nem a bevándorlást ellenzi, hanem az illegális bevándorlást.

A szokásos ünnepi üzenetet az elnök Palm Beachben lévő Mar-a-Lago villájából közvetítették, és Donald Trump – miután hálát mondott az amerikai fegyveres erőknek a szolgálatukért – válaszolt a feltett kérdésekre is.

Az elnök hangsúlyozta az amerikai határok biztonságosságának fontosságát, és ezzel összefüggésben azt hangoztatta, hogy a migránskaravánnal érkezők között olyan emberek is vannak, akik veszélyt jelentenek az amerikaiakra. „Rossz emberek” – fogalmazott, és azt állította, hogy „bolondokháza, káosz és halál lesz”, ha a bírák megakadályozzák az illegális migránsok beözönlését korlátozó intézkedések végrehajtását.

“Szörnyű dolog, amikor bírák akarják megmondani, hogyan védjük a határokat” – mondta, utalva arra, hogy a hét elején egy szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette azt az elnöki rendeletet, amely megtagadná a menekültkérelem benyújtásának lehetőségét mindazoktól, akik illegálisan lépik át az amerikai határt.

Donald Trump „totális katasztrófának” nevezte azt a San Franciscóban lévő szövetségi bíróságot, amelynek bírája felfüggesztette az elnöki rendeletet.

Ugyanakkor leszögezte: nem a bevándorlást ellenzi, hanem az illegális bevándorlást.

„Mindenkinek jogszerűen kell belépnie az országba” – tette hozzá.

Hunhír.info