Elképesztő incidensről számolt be a Le Parisien. A lap szerint szerda este fél 7 tájékán a nyílt utcán ért támadás egy hatvanéves francia férfit Párizsban. Az áldozat azzal „hívta fel magára a figyelmet”, hogy a közelgő ünnepre készülve karácsonyi csomagolópapírba csomagolt ajándékok voltak nála. A támadó egy metrófeljárónál megközelítette, megragadta, majd arcon ütötte az idős bácsit, akinek az ütés következtében eltört a szemüvege.
Az elkövető ezután azt mondta: “Így jár minden hitetlen.”
A félreérthetetlenül keresztényellenes üzenet elmondása után elmenekült a bűncselekmény helyszínéről.
A megtámadott férfi sem tétlenkedett, azonnal bement a legközelebbi rendőrségre, ahol feljelentést tett. A francia rendőrök a tettes szavai alapján vallási indíttatásból elkövetett gyűlölet-bűncselekmény miatt indítottak nyomozást.
A feltehetően muszlim támadót azonban egyelőre nem sikerült elfogni.
Mint az köztudott, a karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe, az egyik legszentebb ünnep az egész keresztény kultúrkörben.
S habár az iszlám is elismeri Jézust (igaz nem megváltónak, de egy prófétának a sok közül), valamiért mégis fáj a muszlimoknak, ha a keresztények a születésnapját ünneplik: tavaly egy német középiskolában a muzulmán diákok követelésére maradt el a karácsonyi ünnepség, egy másik, ugyancsak tavalyi történet tanúsága szerint pedig a muszlimok saját hittársaikat sem kímélik, ha a karácsonyról van szó: Kamir Khan Nagy-Britanniában élő muzulmán bokszoló halálos fenyegetéseket kapott, mert egy karácsonyfáról feltöltött kép kíséretében merészelt “boldog karácsonyt” kívánni a Twitteren.
888.hu
Hunhír.info