Szerdán benyújtotta lemondását Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter, amit Donald Trump elnök elfogadott – jelentette az amerikai sajtó. Nem sokkal korábban tartott sajtókonferenciáján Trump nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint Sessions távozik a kormányból. Az elnök a lemondást bejelentve azt is elmondta, az új tárcavezető jelöléséig Matthew G. Whitaker lesz az ügyvezető miniszter.
A CNN hírtelevízió értesülései szerint Trump kérte fel Sessionst a távozásra. Ezt lemondó levelében a miniszter jelezte is. A dátumot nem tartalmazó levélben az alabamai politikus fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy mindig az elnök által a 2016-os kampányában meghirdetett politika megvalósításán munkálkodott.
(MTI)
Hunhír.info