“Megdöbbentette” a franciaországi zsidó szervezetek tanácsát, hogy Emmanuel Macron államfő „legitimnek” nevezte a megemlékezést, amelyet szombaton tartanak Párizsban Philippe Pétain marsallról. „Az egyetlen dolog, amit megjegyezhetünk Pétainről az az, hogy a francia nép nevében, a nemzet megvetésére ítéltetett az 1945 júliusi perében” – emlékeztetett közleményében Francis Kalifat, a franciaországi zsidó szervezetek tanácsának (CRIF) elnöke.
Egyhetes körútra indult Emmanuel Macron az első világháború franciaországi emlékhelyeire. Az észak-franciaországi Charleville-Mézières-ben szerdán a francia államfő egy kérdésre válaszolva legitimnek nevezte, hogy szombaton, a világháború lezárásának 100. évfordulójához kapcsolódva, Pétain marsallra is emlékezni fognak.
„Nagy katona volt, ez tény. A politikai élet időnként összetettebb mint hinnénk. Én mindig is szembenéztem hazánk történelmével” – mondta Emmanuel Macron, aki szerint Pétain „katasztrofális döntéseket hozott a második világháborúban”.
Macron nyilatkozata néhány óra alatt hatalmas vitát gerjesztett a médiában.
„Az egyetlen dolog, amit megjegyezhetünk Pétainről az az, hogy a francia nép nevében, a nemzet megvetésére ítéltetett az 1945 júliusi perében” – emlékeztetett közleményében Francis Kalifat, a franciaországi zsidó szervezetek tanácsának (CRIF) elnöke.
„Anélkül, hogy tagadnánk, hogy az első világháborúban nagy katona volt, a Magas Törvényszék 1945 júliusban árulásért és az ellenséggel való kollaborálásért halálra és a nemzet megvetésére ítélte” – olvasható a közleményben, amely arra is kitért, hogy a marsallt az ítéletben katonai rangjaitól is megfosztották.
Benjamin Griveaux kormányszóvivő rossz polémiának nevezte a vitát. Úgy vélte, „nem szabad gyanús csúsztatásokba bocsátkozni”. Azzal is érvelt, hogy „míg Pétain 1914-ben a hazát szolgálta, 1940-ben elárulta azt”.
híradó. hu
Hunhír.info