A migrációért, a menekültekért és integrációért felelős miniszter a freiburgi csoportosan elkövetett nemi erőszak után fakadt ki. A politikus szerint itt az ideje, hogy az idegen betolakodóknak elmagyarázzák: mit szabad és mit nem. Mert az agymosott németek most is csak magyarázkodnak. Sokkal jobb módszerek vannak arra, hogy örökre a fejükbe verjék az idegeneknek, hogy a fehér nő az tabu…
A menedékkérőket muszáj megtanítanunk arra, hogy Németországban zéró tolerancia van a szexuális bűncselekményekkel szemben – mondta a migrációért felelős miniszter egy interjúban, amelyben szóba került az a freiburgi eset, amelyben egy 18 éves lányt erőszakolt meg hét szír akasztófára való
Az elkövetőket bíróság elé kell állítani és szigorúan meg kell büntetni” – emelte ki Annette Widmann-Mauz, a migrációért, menekültekért és integrációért felelős miniszter. A politikussal az RND német híroldal készített interjút, amelyet a The New York Times szemlézett.
Mint megírtuk, az eset október 14-én történt. Egy diszkóban hét szíriai migráns bedrogozott egy 18 éves német lányt. Az ájult lányt az egyikük kivitte a szórakozóhelyről egy bozótos területre, majd miután megerőszakolta, hívta társait is, hogy azok is megtehessék. Legkevesebb további 7 migráns erőszakolta meg a fiatal lányt.
Az egyik elfogott egy kurd származású férfi, aki a képek tanúsága szerint korábban harcolt a szíriai háborúban.
A megerőszakolt lány végül élve megúszta és még aznap feljelentést tett. Néhány nap múlva fogták el az elsőrendű vádlottat és egyik társát egy menekültszálláson.
Freiburgban nem ez az első súlyos incidens: a város már két évvel ezelőtt a lapok címoldalára került egy diáklány meggyilkolása miatt. A bűntény elkövetésével egy fiatal migránst vádoltak, akit idén márciusban ítéltek el. Az akkori bűntény és további, a térségben elkövetett bűncselekmények vitát váltottak ki a német menekültpolitikáról.
Szexuális felvilágosítás
Minden Németországba érkező menedékkérőnek már az érkezéskor részt kell vennie egy olyan tanfolyamon, amelyen elmondják nekik, hogy itt zéró tolerancia van a szexuális bántalmazások és más erőszakos bűncselekmények esetében – mondta Widmann-Mauz.
A miniszter egyébként Angela Merkel közeli szövetségese, minisztériuma a kancellária alá tartozik.
888.hu
Hunhír.info