Két év kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt kedden egy német bíróság egy szíriai BETOLAKODÓT, mert hazájában tagja volt az Ahrár as-Sám iszlamista felkelő szervezetnek, amelyet a német hatóságok terrorista csoportként tartanak számon. A védelem azzal érvelt, hogy a férfinak nyolc testvére van, csekély mennyiségű oktatásban részesült és ezért írástudatlan maradt. Norbert Sakuth bíró megállapította: a mintegy 20 ezer harcost számláló Ahrár as-Sám elfogadta annak tényét, hogy tevékenysége civil áldozatokkal jár.
A 25 éves szíriai arab férfi 2015-ben érkezett Németországba. Ezt megelőzően, még 2013-ban azonban szülővárosában, Tabakban beállt az Ahrár as-Sám iszlamista fegyveres csoportba. A fegyveresekkel eleinte a szíriai kormányerők, később pedig az Iszlám Állam ellen harcolt.
Norbert Sakuth bíró megállapította: a mintegy 20 ezer harcost számláló Ahrár as-Sám elfogadta annak tényét, hogy tevékenysége civil áldozatokkal jár.
888.hu
Hunhír.info