- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A szaudi „kihallgatási módszerekbe” halhatott bele az újságíró

Szaúd-Arábia Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásának beismerésére készül – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió hétfő délután. A televízió saját, meg nem nevezett saját forrásaira hivatkozva közölte: Rijád várhatóan azzal a magyarázattal áll elő, hogy Hasogdzsit kihallgatták Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, és az újságíró a rosszul sikerült kihallgatás közben kihallgatói szándéka ellenére halt meg.

Dzsamál Hasogdzsi október 2-án tűnt el az isztambuli konzulátuson. Donald Trump elnök hétfőn reggel telefonon beszélt az ügyről Szalmán bin Abdel-Aziz szaúdi királlyal, aki cáfolta, hogy tudomása lenne az újságíró sorsáról.

Ezt követően – hétfő délelőtt – Mike Pompeo külügyminiszter Donald Trump felkérésére Rijádba indult, hogy tanácskozzon a szaúdi uralkodóval.

Hunhír.info