- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Naponta 600 romániai hagyta el az országot tavaly

2009 óta nem hagyta el annyi ember az országot, mint tavaly – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal számaiból. 2017-ben összesen 219.327 ember ment el az országból, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan nagyjából 600 személy hagyta el Romániát. A leginkább érintett korosztály (nagyjából 17 százalék) a 25-29 év közötti, utánuk következnek (14,5 százalékkal) 20-24 évesek

A Világbank tavaly kiadott tanulmánya szerint 3-5 millió közé tehető azoknak a száma, akik 1990 után elhagyták az országot. Az Eurostat korábbi információ szerint a romániaiak közel fele (47 százaléka) Olaszországba megy munkát vállalni, utána pedig Spanyolország következik a célországok között, 22 százalékkal. A kivándorlók 6-6 százaléka választja Németországot és Nagy-Britanniát. Franciaországba a 4 százaléknyi megy, míg Magyarországra 2 százaléknyi.

Transindex/edupedu.ro

Hunhír.info