- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Hetven illegális fekete érkezett meg Lampedusára

Mintegy hetven illegális bevándorló kötött ki szombaton az olaszországi Lampedusán, miután csónakjukat felfedezte egy tunéziai halászhajó 29 kilométerrel a sziget partjai előtt – közölte az olasz parti őrség. Az olasz hatóságok álláspontja szerint Málta lett volna illetékes a mentési munkálatban, ennek ellenére – a helyi sajtó egybehangzó értesülései szerint – a betolakodókat Lampedusára vitték.

Hatósági közlés szerint ehhez nem vettek igénybe olasz hajót, ugyanis a kontinensfoglalók csónakja önerőből érte el a lampedusai kikötőt a hatóság egyik hajójának kíséretében.

„Az olasz parti őrség hetven ember életét mentette meg, akik most biztonságban vannak Lampedusa kikötőjében” – közölte szombaton Twitter-üzenetében a Mediterranea nevű civil szervezet, amely egy megfigyelőhajót üzemeltet a Földközi-tengeren. Az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint az Eritreából, Ghánából és Szíriából származó emberek 35 órát voltak tengeren kimentésükig.

Hunhír.info