- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Félmillió analfabéta afgán fogja megrohamozni Európát

Már félmillió afgán bevándorló gyűlt össze egy egyik legkevésbé őrzött török-görög határon – írta meg a Ekathimerini lap alapján a Voiceofeurope. Ez a görög Andrianoupolis és a török Edine között van. A lap szerint bolgár és albán embercsempészek vezették őket ide, akik mellett nyilván törökök is segédkeztek, hiszen ez nem a szokásos tengeri útvonal, hanem előbb át kellett jönniük valahol Isztambul környékén

A görög kormány már értesítette róluk az Európai Uniót és Törökországot, az előbbit elsősorban azért, hogy újabb támogatást szerezzen a határvédelemhez. Hogy ekkora mennyiségű afgán hogyan tudott Törökországon átkelni, az ma még nem világos.

Mindenesetre ilyen hatalmas afgán invázió életveszélyesen nagy terheket ró majd bármely európai országra, amely befogadja őket. Leginkább azért, mert a lakosság 27 százaléka semmilyen iskolai végzettséggel nem rendelkezik. Ez részint azért van így, mert az országot sújtó polgárháború majd az azt követő és napjaikban is tartó káosz miatt sok szülő nem is merte iskolába engedni a gyermekeit. Az ő idegen nyelvre, valamint valamilyen szakmára tanításuk nemcsak reménytelen vállalkozásnak, hanem soha meg nem térülő befektetésnek is tűnik.

Hunhír.info