- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Idegen betolakodó kontinensfoglaló erőszakolt meg egy 13 éves német kislányt

A lány németül tanította az illegális bevándorlót. A 27 éves menedékkérő Németországban, Bückeburg városában követte el a bűncselekményt – számol be a német sajtó.

A fiatal lány és a migráns a helyi menekülttáborban találkoztak egymással, majd a férfi azt kérte a lánytól, hogy segítsen neki elsajátítani a német nyelvet, azonban a migránsnak hátsó szándékai is voltak.

Azzal a lendülettel, ahogyan esélye támadt, a férfi brutális módon megerőszakolta a kislányt.

A lány édesanyja elmondta, hogy az illegális bevándorló kettejükre zárta a szoba ajtaját és szexre kényszerítette a fiatal áldozatot.

A 27 éves férfi azzal „védekezett”, hogy azt hitte a lány 18-19 éves, nem pedig kiskorú.

A migráns szerint tehát egy 19 éves lányt már legális szexre kényszeríteni.

A bíróság vád alá helyezte a férfit, akit több rendbeli gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakkal is megvádoltak.

Hunhír.info