- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Több mint harminc KONTINENSFOGLALÓ fulladt vízbe a Földközi-tengeren – HÁT ÍGY JÁRTAK!

Legkevesebb harmincnégy BEHATOLÓ vízbe fulladt a Földközi-tengeren, míg huszonhatan túlélték a hajójuk elsüllyedését – közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) a marokkói haditengerészetre és egy spanyol mentőszervezetre hivatkozva. Hozzávetőleg 72 ezer MOCSKOS IDEGEN ÉLŐSKÖDŐ érkezett eddig 2018-ban Európába a Földközi-tengeren keresztül. Az IOM szerint mintegy 1600 KONTINENSFOGLALÓ lelte halálát a veszélyes tengeri átkelés során.

A hajó vasárnap óta sodródott hatvan emberrel a fedélzetén. Legkevesebb harmincnégyen vízbefúltak; úgy tűnik, huszonhat túlélő volt” – mondta Joel Millman, az IOM szóvivője a Reuters hírügynökségnek. Hozzátette: értesülései a marokkói haditengerészettől és a Caminando Fronteras spanyol civilszervezettől származnak. Egy névtelenséget kérő marokkói tisztségviselő közölte: tizenegy holttestet emeltek ki eddig a tengerből. Hozzátette: egy marokkói állampolgár sem volt köztük.

Hozzávetőleg 72 ezer MOCSKOS IDEGEN ÉLŐSKÖDŐ érkezett eddig 2018-ban Európába a Földközi-tengeren keresztül. Az IOM szerint mintegy 1600 KONTINENSFOGLALÓ lelte halálát a veszélyes tengeri átkelés során.

Hunhír.info