- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Szellemi fogyatékos német nőt erőszakolt meg a nigger behatoló

Egy 24 éves ni­gé­riai nigger kontinensfoglalónak kel­lett azért az offen­burgi bí­ró­ság elé áll­nia, mert a gyanú sze­rint meg­erő­sza­kolt egy fo­gya­ték­kal élő német nőt a város vas­út­ál­lo­má­sá­nak kö­ze­lé­ben. Az áldozat ügyvédje az első bírósági napon előterjesztett egy orvosi szakvéleményt, miszerint védence hepatitis B-vel fertőződött meg – írja a Badische Zeitung. A gonosz niggerről pedig kiderült, hogy 2017 márciusában, vagyis a bűncselekmény elkövetése előtt egy évvel érkezett Németországba.

Bár a nigériai véglény nem ismerte el az ellene felhozott vádakat, az ügyészség mégis biztos benne, hogy április 28-án ő követte el a nemi erőszakot az offenburgi vasútállomás közelében. Az egyik legfőbb bizonyíték a fekete férfi ellen, hogy az őrizetbe vételkor megtalálták nála az áldozat mobilját és zokniját is. A bíróságon elhangzottak szerint a 24 éves nigger arra lett figyelmes, hogy a későbbi áldozata meglehetősen kis növésű, ráadásul még járásában is korlátozott.

A véglény követni kezdte a szintén 24 éves nőt, akit egy gyalogos felüljárón a földre lökött, az ajkába harapott, levetkőztette, majd meg is erőszakolta. Az áldozat ügyvédje az első bírósági napon előterjesztett egy orvosi szakvéleményt, miszerint védence hepatitis B-vel fertőződött meg – írja a Badische Zeitung.

A gonosz niggerről pedig kiderült, hogy 2017 márciusában, vagyis a bűncselekmény elkövetése előtt egy évvel érkezett Németországba. A menekültkérelmét azonban ott is és Olaszországban is elutasították.

Hunhír.info