Az izraeli médiát igencsak foglalkoztatja Putyin elnök bejelentése, mely szerint SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert szállít Szíriának. Ezzel kapcsolatban Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter is nyilatkozatot tett.
Liberman azzal fenyegetőzött, hogy Izrael megsemmisíti a szíriai SZ-300-as rendszert, ha azokat izraeli vadászgépek ellen használják. ,,Egy dolog tiszta. Ha valaki a repülőinkre lő, azt elpusztítjuk. Mindegy, hogy az SZ-300-as vagy SZ-700-as.,,
Az orosz védelmi minisztérium még szeptember 2-án jelentette be, hogy Damaszkusz két héten belül SZ-300-as légvédelmi rendszereket kap. Moszkva ugyanis jelezte, hogy növelni fogja a szíriai hadsereg légvédelmi képességeit és ezen kívül olyan rendszereket is telepítenek Szíriába, mely az orosz katonákat védi majd az esetleges ellenük irányuló támadásoktól.
Al-Isfahani
Hunhír.info