- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Még líbiai parti őrség is a betolakodókat halászgatja a Földközi-tengeren

A líbiai parti őrség három bevetésen 235 idegen betolakodót mentett ki a Földközi-tengeren – közölte hétfőn az észak-afrikai állam haditengerészetének szóvivője. Ajúb Kaszem elmondta: a műveleteket Nyugat-Líbia partvidéke előtt hajtották végre vasárnap este. A Reuters hírügynökség szerint az észak-afrikai államnak éppen ez a térsége az, amelyből a legtöbb élősködő útra kel Európába

A szóvivő szerint 190 embert Homsz városának térségében vettek fel két csónak fedélzetéről a parti őrség egységei két műveletben. Migránsok egy további 45 fős csoportját 80 kilométerre Zuára kikötőjétől fogták el egy fából készült csónakon. Ebben a csoportban húsz nő és két gyerek is volt – tette hozzá Kaszem.

Líbiában Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása és a diktátor halála óta káosz uralkodik. Az ország az Afrikából Európába igyekvő bevándorlók egyik fő tranzitállomása lett.

Hunhír.info