Késsel támadt egy betolakodó egy őt igazoltatni készülő rendőrre a brüsszeli Északi pályaudvar közelében található Maximilien parkban – közölte a brüsszeli főügyészség hétfőn, hozzátéve, hogy ezt követően a rendőrök tüzet nyitottak a támadóra. (s most sem merték lelőni néger, mint egy rühes vadállatot)
A La Libre Belgique című belga napilap információi szerint az incidens a délelőtti órákban történt, amikor a rendőrség kivonuló egységei a parkban alvó illegális bevándorlókat fel akarták ébreszteni. A tájékoztatás szerint az egyik néger kontinensfoglaló megtagadta személyazonosságának ellenőrzését és rátámadt az egyik rendőrre, akit késével megsebesített az arcán. A rendőrök ekkor paprikaspray-t használtak, majd maroklőfegyverrel tüzet nyitottak a támadóra, akit a mellkasán és a combján három golyó ért.
A támadó súlyos állapotban van. A rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett, kórházba szállították – tették hozzá.
Mint közölték, a támadó személyazonosságát nem sikerült megállapítani, további részleteket később hoznak nyilvánosságra. Leszögezték ugyanakkor, hogy nem terrortámadás történt.
A brüsszeli Maximilien parkban és az Északi pályaudvar környékén több száz, főként fekete-afrikai – elsősorban Szudánból és Eritreából származó – illegális néger bevándorló táborozik évek óta. A négerek nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, azt várva, hogy Nagy-Britanniába távozhassanak.
Hunhír.info