Donald Trump korábbi tanácsadója, Steve Bannon Orbán Viktort és Matteo Salvinit dicsőítette. Azért tette ezt, mert szerint a két politikus megpróbálja visszaszerezni országaik szuverenitását – írja a Politico. Bannon az Economist által szervezett Nyílt Jövő fesztiválon beszélt, és a magyar miniszterelnökről és az olasz belügyminiszterről, miniszterelnök-helyettesről: “Ezek az emberek igyekeznek jobbá tenni országaikat. Biztosan nem ítélem el Orbán Viktort és Salvinit!”
“Ezek az emberek, ezek a populista nemzeti mozgalmak Európa-szerte megpróbálják visszaszerezni országaik szuverenitását” – mondta Bannon, akit a szerdán Magyarország ellen indított uniós eljárásról kérdeztek a portál szerint.
A Breitbart nevű amerikai újság alapítója, Bannon a hírek szerint egy európai populista mozgalmat akar létrehozni, amely a jövő évi EP-választásokon indulhat be és veheti át a hatalmat a tradicionális politikai pártoktól. Ugyanezt sejtik Orbán Viktor és Matteo Salvini politizálásában is. Utóbbi nem is leplezi ezt a szándékát, pénteken azt mondta bécsi látogatásán, hogy “néhány hónap múlva Orbánnal együtt kormányozzuk majd Európát”.
Hunhír.info