Dragan Petrović ismert politológus, aki enyhen szólva nem szimpatizál a haladó rezsimmel, elemezte Aleksandar Vučić szerb elnök és Soros György fia, Alexander eddigi három találkozójának lényegét.
Petrović meggyőződésének adott hangot, hogy a két jó barát beszélgetéseinek középpontjában a nyugati országokból kitoloncolt romák Szerbiában való elhelyezése állt.
Emellett “természetesen” A MIGRÁNSOK BEFOGADÁSÁNAK ÜTEMÉRŐL IS TÁRGYALTAK, – állítja a politológus.
Szavai szerint a Nyílt Társadalomért Alapítvány (amelynek alelnöke Alexander Soros) Szerbiában elsősorban a fent említett kérdésekkel foglalkozik, amihez a szerb kormány lelkesen asszisztál.
delhír
Hunhír.info