- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Őrizetbe vettek két afgán állatember Németországban egy emberöléssel összefüggésben

Őrizetbe vettek két afgán betolakodó kontinensfoglalót vasárnap a németországi Köthenben egy emberöléssel összefüggésben. A helyi hatóságok közleménye szerint a Szász-Anhalt tartományi kisvárosban vasárnapra virradóra meghalt egy 22 éves német férfi, és “ezzel összefüggésben előzetesen őrizetbe vettek két betolakodó afgán hulladékot emberölés kezdeti gyanúja miatt”.

A kötheni rendőrség és ügyészség közös közleménye szerint a kihallgatásokat még nem zárták le, és minden lehetséges irányban nyomoznak. A történtek oka és a pontos körülmények egyelőre nem ismertek – tették hozzá.

A járási közigazgatási hivatal vezetője, Uwe Schulze a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy az egyik gyanúsított menekült státuszú, a másik pedig elutasított menedékkérő, akit haza kellett volna toloncolni, de ügyészségi nyomozás folyik ellene. Azt nem tudta megmondani, hogy milyen ügyben folytatják a nyomozást.

A német sajtóban megjelent értesülések szerint az eset előzménye, hogy egy játszótéren két afgán férfi és egy fiatal német nő arról vitatkozott, hogy a nő melyiküktől terhes, és a vita közben megjelent két német fiatalember.

A Die Welt című lap szerint a németek és az afgánok heves összetűzésbe kerültek, az áldozat ennek következtében vesztette életét.

Hunhír.info