A balliberális álhírekkel ellentétben a bevándorlási hullám korántsem szűnt meg, sőt egyre fokozódik.
Az év első nyolc hónapjában összesen több mint 33 ezren érkeztek illegálisan Spanyolországba tengeri és szárazföldi úton” – közölte a spanyol belügyminisztérium kedden.
A tárca honlapján közzétett adatok szerint január és augusztus között számuk 120 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, amikor is mintegy 15 ezer illegális bevándorlót regisztráltak.
A Földközi-tenger felől közülük több mint 28 ezren érték el a spanyol partokat, ami 163 százalékos növekedés jelent a tavalyi, csaknem 11 ezerhez viszonyítva.
A szárazföldön az észak-afrikai spanyol exklávék – Ceuta és Melilla – területére összesen mintegy 4500-an jutottak be jogosulatlanul augusztus végéig, 8 százalékkal, azaz 346-tal többen mint egy évvel ezelőtt.
888.hu
Hunhír.info