- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Elutasított „menedékkérő”? Mindenképpen kivágni!

Még zajlanak a tárgyalások az elutasított menedékkérőknek szánt, az Európai Unión kívül elhelyezkedő tábor létrehozásáról Dánia és Ausztria között – közölte Inger Stöjberg dán bevándorlási és integrációs miniszter kedden.

Stöjberg részleteket mellőzve a dán törvényhozás európai ügyekért felelős bizottságával tudatta: a legnagyobb kihívás abban rejlik, hogy olyan országot találjanak, ahol egy ilyen központot el lehet helyezni. Hozzátette: az idén már nem valósul meg a terv. Mindazonáltal leszögezte: távozniuk kell azoknak, akiknek nincs joguk a skandináv országban tartózkodni. A miniszter nyomatékosította, hogy többet azért nem tud mondani, mert a tárgyalások még zajlanak.

Stöjberget annak nyomán kérdezte a tervekről a parlamenti bizottság, hogy Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő júniusban bejelentette a tábor létrehozására vonatkozó szándékát, a bizottság pedig tudni akarta, holt tartanak az elképzelés megvalósításával. Rasmussen júniusban még azt állította, hogy a tervek meglehetősen előrehaladt állapotban vannak, a tábort egy a migránsok körében nem túl vonzó célországban állítanák fel.

A dán miniszterelnök nem említette, hogy Sebastian Kurz osztrák kancelláron kívül kikkel folytat megbeszélést a projektről. A tervek megvalósításába még az idei év vége előtt belefoghatnak – tette hozzá a bizakodóan nyilatkozó Rasmussen. A dán rendőrség márciusi becslései alapján 956 elutasított menedékkérő tartózkodik az országban.

Dánia 1973 óta az Európai Unió tagja. Koppenhágának az 1992-ben megkötött edinburghi megállapodás adott lehetőséget arra, hogy külön utakon járjon az uniós szinten eldöntött igazság- és belügyi kérdésekben. A dánok azt követően kapták meg a kimaradás lehetőségét (opt-out), hogy egy népszavazáson elutasították az uniós intézmények alapjait lerakó maastrichti szerződést.

Hunhír.info