Mint ahogy arról beszámoltunk, vasárnap lövöldözés tört ki a floridai Jacksonville egyik bevásárlóközpontjában, egy videojáték-verseny közben. A lövöldözésnek négy halálos áldozata van, köztük az elkövető is. Mike Williams jacksonville-i seriff közlése szerint a lövöldözésben kilenc ember sebesült meg, őket kórházban ápolják, állapotuk stabil, nincsenek életveszélyben. A seriff hozzátette: két ember könnyebb sérüléseket szenvedett, miközben a lövöldöző elől menekült.
A hatóságok a 24 éves David Katzként azonosították a tettest, aki a legutóbbi információk szerint kézifegyverrel követte el a gyilkosságokat. A baltimore-i Katz a szóban forgó videojáték-verseny 2017-es győzteseként szerepel a Madden NFL kiadója, az EA Sports adatbázisában.
A Los Angeles Times című lap azt írta, hogy az elkövető a versenyen vett részt, és azután nyitott tüzet, hogy kikapott a játékban. A szóban forgó meccset élőben közvetítették, a világhálón közzétett egy felvételen az látható és hallható, hogy egy szabadrúgás nyomán valaki – vélhetően az elkövető – mérgesen felkiált, majd az egyik játékos pólóján egy vörös lézer jelenik meg.
Ezt követően tizenkét lövés hallható, melyeket fájdalmas kiáltások kísérnek.
Hunhír.info