- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Assad elnök együtt imádkozott a hívekkel Damaszkuszban

A szíriai elnök is részt vett az Áldozati ünnepen (Eid al-Adha) Damaszkuszban.Basshar Al-Assad az al-Rawda mecsetben csatlakozott az imádkozókhoz. Mielőtt belépett volna, üdvözölte az egybegyűlteket, és többekkel szót is váltott

Az elmúlt években Assad elnök a Damaszkusz környékén felszabadított településekre látogatott a nagy ünnepek idején. Most a fővárosban vett részt az ünnepi imádkozásban.

Szíriában terrorellenes háború van 2011 márciusa óta. A helyzetet súlyosbította a szíriai harcokban megerősödött Iraki és Levantei Iszlám Állam, később Iszlám Állam nevű terrorszervezet 2014-ben kezdődött hadjárata. A szíriai hadsereg több mint négy éven keresztül egyedül próbálta megfékezni a több int nyolcvan országból érkező terroristák támadásait.

Moszkva 2015 szeptemberi közbelépése hetek alatt megfordította a háború állását a szíriai hadsereg javára. A nyugat által is támogatott szíriai iszlamisták utolsó bástyája Idleb tartomány maradt.

Euronews

Hunhír.info