Jelentős győzelem az Európai Unió számára, hogy Donald Trump amerikai elnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke washingtoni tárgyalásukat követően úgymond „tűzszünetet” jelentettek be az Európa és Amerika között kialakult kereskedelmi háborúban. Donald Trump közben a Fehér Házban új barátjaként üdvözölte Giuseppe Conte-t, Olaszország miniszterelnökét és méltatta, hogy az olasz vezetés szilárd álláspontra helyezkedett a határok ügyében. Donald Trump fő gondolkodásirányát három dolog mozgatja: a radikális iszlám jelentette veszélyek és ezek felszámolása, a nem megfelelő kereskedelmi megállapodások által okozott gazdasági problémák, a harmadik pedig az illegális bevándorlás jelentette veszélyek.
Trump átalakítja a liberális világrendet
Donald Trump valószínűleg a régi, liberális világrendet szeretné bizonyos mértékben átalakítani – fogalmazott Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára. Hozzátette, eddigi lépései is abba az irányba mutatnak, hogy az úgynevezett realista külpolitikai elvet vallja magáénak. Ez abból is látszik, hogy Donald Trump kijelentése, mely szerint „Amerika az első”, a nemzetközi kapcsolatok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az amerikai elnök számára a nemzetérdek az elsődleges.
Magyarics Tamás szerint a Fehér Házban a gazdaságot nem egy globális közösségként látják, hanem inkább egy „arénához” hasonlítják, ahol a különböző nemzetállamok küzdenek meg egymással és a verseny végén, mivel végesek az erőforrások, van, aki nyer és van, aki veszít. Donald Trump pedig úgy határozza meg az egyes országokhoz fűződő kapcsolatait, hogy az Egyesült Államok mit nyerhet rajtuk.
Realista elképzelés az új irány
Pócza István, a Századvég vezető kutatója szerint az amerikai elnök azért változtatja meg nemzetközi kapcsolatait, mert az elmúlt 10-12 évben az Egyesült Államok nemzetközi szerepe folyamatos csökkenési tendenciát mutatott. Így Donald Trump felrúgta az eddigi stratégiai elveket és a realista elképzelés felé fordult – magyarázta Pócza István a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.
Magyarics Tamás szerint Donald Trump valószínűleg nem rendelkezik egy pontosan meghatározott stratégiával. Ugyanakkor nem ő az első elnök, aki szakít a liberális szemlélettel és újszerű stratégiát választ.
Európa, mint versenytárs
Az amerikai elnök realista külpolitikájában a „mindenki nem győzhet” elv mutatkozik meg, ezért Magyarics Tamás úgy véli, hogy Európában nem a partnert, hanem inkább egy versenytársat, úgynevezett kereskedelmi ellenséget lát, és nem is szeretné, ha Európa megerősödne.
Magyarics Tamás szerint az Egyesült Államok számára Oroszország sokkal nagyobb ellenfél, mint az Európai Unió. Ugyanakkor a jövőben a legnagyobb ellenfél Kína lehet, ezért szerinte Washington próbálja Kína ellen kihasználni Oroszországot, és semlegesítni akarja a kínai-orosz viszonyt.
Pócza István egy amerikai lap, a Foreign Policy cikkéből idézve elmondta, Donald Trump fő gondolkodásirányát három dolog mozgatja: a radikális iszlám jelentette veszélyek és ezek felszámolása, a nem megfelelő kereskedelmi megállapodások által okozott gazdasági problémák, a harmadik pedig az illegális bevándorlás jelentette veszélyek.
Európa egyre inkább lemarad a globális versenyben
A harmadik pont jelenleg több európai országban fontos kérdés. Donald Trump pedig olyan országokkal próbál együttműködni, amelyek ebben a kérdésben ideológiailag közel állnak álláspontjához. Több kapcsolat még nyitott kérdés, ilyen például az Egyesült Királysággal vagy Németországgal való viszonya.
Pócza István ugyanakkor kiemelte, hogy a globális versenyben Európa egyre inkább lemarad, így nem tud egységes erőként fellépni, mivel a migráció kérdésében még mindig nem született egységes álláspont, ellentétben a többi nagyhatalommal, mint Oroszország és az Egyesült Államok, akik már az elején határozottan leszögezték álláspontjukat ebben a kérdéskörben. Ez hosszabb távon jelentős versenyhátrányt okoz majd Európának – tette hozzá.
kossuth rádió
Hunhír.info