- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Lengyelországban randalírozott pár ezer antifa és ultraliberális

Varsóban és több más lengyelországi városban tiltakozásokra gyűltek össze csütörtök este az Európai Bizottság által is vitatott bírósági reform ellen. A fővárosban mintegy kétezren tüntettek az elnöki palota előtt, uniós zászlókat is lobogtattak. A gyűlés befejezése után egy “csoport” a helyszínt biztosító rendőröket üres üvegekkel dobálta meg, és közönséges stílusban szidalmazta őket.

A szervezők szerint mintegy négyezren vettek részt a nyugat-lengyelországi Poznanban szervezett tüntetésen. Kisebb tiltakozások voltak másutt is, például Wroclawban, Lódzban, Krakkóban.

A lengyel bírósági reform történetének legújabb fejleménye az, hogy Andrzej Duda államfő csütörtökön aláírta az igazságügyre vonatkozó több törvény módosításait. Ezeket múlt héten a szejm, kedden pedig a szenátus jóváhagyta.

A változások egyebek között a legfelsőbb bíróságot érintik. Ennek elnökét az eddigi előírások szerint a 120 fős testület legalább 110 bírájának jelenlétében kellett megválasztani, az új változat szerint elegendő a bírói testület kétharmada a választáshoz.

A törvényhozók szerint ez a változtatás biztosítja a legfelsőbb bírósági elnök gyorsabb megválasztását, a lengyel igazságügy zökkenőmentesebb működését. Az ellenzék szerint viszont a módosítások alkotmányellenesek.

A legfelsőbb bírósági elnök posztja július 4-e óta betöltetlen, mert a legutóbbi elnök, Malgorzata Gersdorf egy korábbi előírás értelmében nyugállományba került. Maga Gersdorf egyébként továbbá is érvényesnek tartja megbízatását.

A bíráknak a bírósági reform folyamán leszállították a nyugdíjkorhatárát, ugyanakkor a legfelsőbb bíróságot új kamarákkal bővítették, mindezért a testületben jelenleg több poszt betöltetlen.

Hunhír.info