A szíriai kormányerők csütörtökön bevonultak a délnyugat-szíriai el-Kuneitra tartomány azonos nevű székhelyére, ahol kitűzték zászlójukat – jelentette a Reuters hírügynökség a Golán-fennsíkon tartózkodó egyik fotósára hivatkozva.
A Golán-fennsík egyik kilátójából el-Kuneitra városára rálátó fotóriporter beszámolója szerint az egyenruhások ellenállás nélkül vonultak be az elhagyatott, romos városba, fegyvereket sem lehetett látni náluk.
A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők eközben folytatják előrenyomulásukat a tartományban, amelynek nagy részét már ellenőrzésük alá vonták, kivéve a Jarmúk folyó völgyének térségét, amely még az Iszlám Állammal szövetséges Hálid ibn al-Valíd Hadserege nevű, szintén dzsihadista szervezet uralma alatt áll.
A szíriai polgárháború fejleményeiről kiterjedt aktivistahálózata révén beszámoló Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet csütörtökön közölte, hogy a kormányerők 22 helységet foglaltak el a dzsihadistáktól el-Kuneitrában.
El-Kuneitra tartományban található a stratégiai fontosságú, Izraellel és Jordániával határos Golán-fennsík szíriai fennhatóságú része. Izrael 1967 óta tartja megszállva a Golán-fennsík bő kétharmadát.
Jeruzsálem biztonsági fenyegetésként tekint a Golán-fennsík melletti szíriai területeken zajló kiterjedt harcokra. Izrael attól tart, hogy Damaszkusz felrúghatja a Golán-fennsíkra vonatkozó 1974-es tűzszünetet, vagy engedélyezi iráni és libanoni szövetségeseinek, hogy a fennsík közelében állomásozzanak, miután visszafoglalta a szomszédos területeket.
Hunhír.info