- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Az ISIL magára vállalta a torontói lövöldözést

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára a torontói lőfegyveres ámokfutás elkövetését – közölte maga a szervezet szerdán. Az Iszlám Állam az általa működtetett Aamák hírügynökség útján kiadott közleményében tudatta: a támadó az IÁ egyik katonája volt, és tettét a szervezet felhívásra hajtotta végre.

Az IÁ arra utasította tagjait, hogy vegyék célba azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részt vesznek az IÁ elleni harcban az Egyesült Államok vezette katonai koalícióban.

A kanadai nagyvárosban vasárnap este elkövetett lőfegyveres ámokfutás végrehajtója, Faisal Hussein a város Greektown negyedében kézifegyverrel válogatás nélkül lövöldözni kezdett, 15 embert megsebesített. Egy 10 éves lány és egy 18 éves fiatal nő belehalt sebesüléseibe. A 29 éves torontói lakos a családja szerint súlyos mentális problémákkal küszködött, “egész életében elmezavartól és depressziótól szenvedett”.

A kanadai hatóságok szerint Faisal Hussein nem állt nemzetbiztonsági megfigyelés alatt. A rendőrség hangsúlyozta, hogy indítéka továbbra sem világos, így az sem, honnan szerezte lőfegyverét. Azt sem sikerült eddig tisztázni, hogy a lövöldöző önkezűleg vetett véget életének, vagy a rendőrök által leadott lövések végeztek vele. Hírügynökségek szerint ennek kiderítésére a férfi boncolását rendelték el.

Ralph Goodale közbiztonsági miniszter elmondta: a torontói rendőrség vezette nyomozás jelenlegi állása szerint az elkövető tette nincs összefüggésben a nemzetbiztonsággal.

A nyomozók házkutatást tartottak a férfi lakásán, amelyen szüleivel és ikertestvéreivel osztozott. A hatóságok több doboznyi, bizonyítékként használható tárgyat foglaltak le.

Hunhír.info