- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A muszlim imám zsidókat öletett volna a híveivel Koppenhágában

Hosszú évekre börtönbe kerülhet a Mundhir Abdallah nevű imám, aki a Koppenhága melletti Norrebro város Masjid Al-Faruq mecsetjének volt az imámja. A hatóságok kiderítették, hogy a férfi a radikális iszlám tanait oktatta a hozzá járó hívőknek, többek között arra szólította fel a tanítványait, hogy lázadjanak fel a zsidók ellen.

A végítélet addig nem jön el, míg mi muszlimok nem harcolunk a zsidókkal és meg nem öljük őket” – mondta ezt egy márciusi YouTube-videóban az imám.

Eva Ronne ügyész az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ezek súlyos kijelentések voltak és ez egy remek alkalom a bíróságoknak, hogy elejét vegyék a hasonló cselekményeknek.

Az rendben van, ha valaki a Koránból vagy a Bibliából idéz és azokból tanít, de az már túlmegy a határon, ha valaki arra buzdít a vallási intézményben, hogy másokat öljön meg. Ez akár három év börtönbüntetéssel is sújtható” – fogalmazott Ronne.

Ez az első alkalom, hogy ilyesfajta gyűlöletbeszéd miatt emeljenek vádat egy imám ellen. Dániában tavaly év elején fogadtak el egy törvényt, mely szerint büntethető, ha egy radikális hitszónok ilyen súlyos kijelentéseket tesz.

A helyi zsidó közösség örült annak, hogy a törvény keze most egy radikális muszlim hitszónokra csap le. Ők már májusban jelezték, hogy a férfi a mecsetben szélsőséges tanokat oktat.

888.hu

Aggasztó volt, amiket az imám mondott” – mondta Dan Rosenberg Asmussen, az egyik dániai zsidó közösség vezetője.

Inger Stojberg dán bevándorlási és intergációs miniszter korábban már többször kifakadt amiatt, ahogy az iszlamista prédikátorok viselkednek a skandináv országban. Az imámokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy szörnyű, amit tesznek, hiszen az teljesen szembemegy a demokratikus értékrendekkel.

A Masjid Al-Faruq mecsetbe járt az az Omar al-Hussein is, aki mészárlást hajtott végre egy szólásszabadság melletti konferencián, majd egy zsinagógát is megtámadott Koppenhágában másfél éve. A férfi két embert ölt meg.

888.hu

Hunhír.info