Franciaországban történt a sokkoló eset, amely sajnos jól példázza azt, hogy mennyire hiányzik a muszlimokból a hajlam, hogy integrálódjanak. A francia helyi sajtó számol be arról a megdöbbentő esetről, amely még tavaly áprilisban történt. Egy fiú arabórára érkezett a mecsetbe, ám a tanára felháborodott azon, hogy a fiú szőkére melíroztatta haját.
Mivel az új frizura „ellentmondott a Korán szabályainak”, ezért a muszlim tanár az egész osztály előtt kopaszra borotválta a fiút. A megaláztatást nem tűrte jól a gyerek, és bosszúból tojással dobálta meg a tanár házát.
A tanár ezután felhívta a fiú mostohaapját, aki engedélyt adott neki, hogy „megleckéztesse” a kamaszt. A gyereket a mostohaapa átküldte a tanár házához, hogy takarítsa fel a tojásdobálás által okozott rendetlenséget, ám az igazi szörnyűség ezután kezdődött.
A fiút ugyanis a háznál a tanáron kívül még három férfi várta, akik két órán át ütötték-verték a gyereket. Mikor a kamasz hazaért, apja nem foglalkozott azzal, hogy a fiú arca teljesen eltorzult a sérülésektől.
A muszlim tanárt végül egy év börtönbüntetésre ítélték. Tettestársai hat-nyolc hónap börtönbüntetést, míg a mostohaapa hat hónap felfüggesztett kapott.
Hunhír.info