Donald Trump egykori tanácsadója a vasárnapi olasz választást értékelte elemzésében. Steve Bannon a választást Rómából kísérte figyelemmel, s mint mondta, ugyanazt a klímát vélte felfedezni az országban, mint ami Trump megválasztása előtt uralkodott 2016-ban az Egyesült Államokban.
Szerinte Európa a populizmus éllovasává vált, ezt jelzi az, hogy az Európai Unió mind a 28 tagállamában elképesztő mértékben elszaporodtak a nemzeti érzelmű pártok, mozgalmak.
A volt tanácsadó szerint Olaszországnak kritikus szerepe van a többi tagállam között, hiszen az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága, ám ennek ellenére az olaszok 65 százaléka euroszkeptikus mozgalmakkal szimpatizál. Egy évtizede még a baloldali Demokrata Párt gyakorlatilag töretlen népszerűséggel rendelkezett.
A baloldal megroppanása nagyban köszönhető annak, hogy Olaszország volt az egyik legnagyobb elszenvedője a migrációs válságnak, és az országba érkezett bevándorlók nagy része nem hogy nem hajlandó integrálódni, de emellett óriási mértékben megterhelik a szociális rendszert. Bannon szerint így pedig könnyen terjedtek az olaszok között azok az üzenetek, amelyek a szuverenitás visszakövetelését követelik Brüsszeltől.
Tisztelem az Északi Ligát, az Öt Csillag Mozgalmat és Berlusconit is annak ellenére, hogy az egyikük szekulárisabb, a másik pedig tradicionálisabb” – ismertette álláspontját Bannon, aki szerint az is örvendetes, hogy ezen politikai erők mindegyike jó viszonyban van Donald Trumppal. Bannon leszögezte: ő maga is támogatja az amerikai elnököt.
Bannon szerint a választás után az euroszkeptikus pártok koalíciója lenne az optimális Olaszországnak, hiszen egy ilyen kormány elborzasztaná a brüsszeli elitet.
Hunhír.info