- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Komoly összecsapás történt Iránban, 300 embert őrizetbe vettek

Iránban a biztonsági erők és egy szúfi vallási vezető hívei között keddre virradóra kirobbant összecsapásban öten meghaltak és 30-an megsérültek, több mint 300 embert őrizetbe vettek – közölte a helyi sajtó. Núrali Tabandeh szúfi vezető támogatói ülősztrájkot tartottak Tabandeh teheráni otthonánál, mert attól tartottak, hogy a 90 éves egykori igazságügyiminiszter-helyettest a rendőrség őrizetbe veszi.

Félelmük arra vezethető vissza, hogy az idén januárban történt tiltakozásokat követően is a rendőrség őrizetbe vette közösségük tagjait. Tabandehnek szoros kapcsolata van a liberális aktivistákkal.

Hétfőn a szúfi vallási közösség tagjai a rendőrség épületénél gyülekeztek, hogy elérjék társaik szabadon engedését. Később Tabandeh házához vonultak, ahol a rendőrség megpróbálta feloszlatni a tömeget.

A korábbi megmozdulásokon a szúfi hívők botokkal és késekkel voltak felfegyverkezve, hogy szembeszálljanak a rendőrökkel. A félhivatalos Fársz iráni hírügynökség jelentése szerint a közösség egy tagja hétfő este rendőrök egy csoportjába hajtott bele busszal, három rendőr meghalt. Az elkövetőt őrizetbe vették.

Az IRNA hírügynökség idézte a rendőrség szóvivőjét, aki szerint a Forradalmi Gárda önkéntesekből álló Baszidzs milíciájának két tagja is meghalt egy késelésben és egy másik tömeges gázolásban. Ennél az esetnél harmincan megsérültek.

A rendőrség a közösség több 300 tagját őrizetbe vette. Mindkét gázolót őrizetbe vették. Tabandeh ugyanakkor szabadon maradt.

A többségében síiták lakta Iránban a szúfizmus – az iszlám misztikus formája – a megtűrt vallási irányzatok közé tartozik, jóllehet az iszlám köztársaság vallási vezetői újra és újra a közösség betiltatását követelik.

mti

Hunhír.info