Múlt szerdán délután a 19 éves Nikolas Cruz besétált a floridai Parkland városka középiskolájába és lövöldözésbe kezdett. Tizenhét ember meghalt, tizenhatot kórházban ápolnak. „Szörnyű”, gondolja az olvasó, és a következő hírre görget. A szörnyű valójában az, hogy az utóbbi években szinte hozzászoktunk az ilyesfajta ámokfutások rendszeres felbukkanásához.
Meg az, hogy úgy tűnik: még mindig nem talált senki igazi megoldást a problémára. Pedig a Nikolas Cruzról szóló sajtóhírekben is – ahogy szinte minden hasonló történetben – ott bújik az a fránya információ: mentális instabilitása miatt pszichiátriai szert szedett. Hová vezet mindez?
2013 óta az Egyesült Államokban 291 iskolai lövöldözés történt – és ilyen erőszakos cselekmények valójában már az 1980-as években elkezdtek felbukkanni. Az első eseteknél az egész világ mély megdöbbenéssel állt meg és borult gyászba. Most pedig? Egy sajtóhír az újabb lövöldözésről, pár szakértői hozzászólás, aztán mindenki megy tovább. Legalábbis akiket személyesen nem érint a tragédia. Úgy tűnik, világunknak kikerülhetetlen része lett ez is, mint egy kényszerű velejáró, amivel nincs mit tenni. Tényleg így kell lennie?
Honnan jönnek ezek az esetek? Ötven évvel ezelőtt nem voltak iskolai lövöldözések. Pedig fegyverek akkor is voltak. Okolhatjuk az erőszakos videojátékokat, a felgyorsult életmódot, az internetet – ám még mindig nem kap elég figyelmet egy nagyon is kézenfekvő ok: hogy az iskolai lövöldözések és hasonló brutálisan erőszakos cselekmények felbukkanása és terjedése erős párhuzamot mutat a tudatmódosító pszichiátriai szerek egyre szélesebb körű társadalmi térnyerésével.
Efölött persze nem nehéz elsiklani, hiszen az elkövetők gyakran küzdenek érzelmi problémákkal vagy lelki labilitással, s ezt könnyű magyarázatként a nagyközönség elé tolni. De fontos észrevennünk: nem logikus, hogy valaki őrült mészárlásba kezdjen, csak mert érzelmi problémákkal, vagy akár mentális nehézséggel küzd.
2010-ben a Győrhöz közeli Tényőn egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi baltával végzett lányaival és feleségével. A férj ezután felvágta ereit, de mivel nem halt meg, egy késsel mellkason szúrta magát, de még ekkor is életben maradt. Ezután láncfűrészt vett magához, amelyet végighúzott a homlokán, majd elvágta vele a saját torkát.
Vegyük észre: ilyen brutális dolgokat még a legelkeseredettebb ember sem tesz meg csak úgy. Ahhoz, hogy valaki baltával kiirtsa a családját, felvágja az ereit, késsel mellkason szúrja magát és láncfűrésszel elvágja a saját torkát, olyan szinten ki kell, hogy vetkőzzön önmagából, olyannyira ki kell kapcsolni minden gátat, hogy ez természetes módon aligha lehetséges. És itt jön be a képbe a pszichiátriai szerek jelentette kémiai tudatmódosítás.
Hogy a depresszióra, skizofréniára és hasonló pszichiátriai „betegségekre” felírt szerek nagyon is képesek kikapcsolni az ember természetes élni akarását és a rombolással szembeni ellenérzését, ma már túlságosan is jól ismert tény. Nem kell messzire mennünk, ha erről bizonyságot akarunk: elég kinyitnunk a Magyarországon is forgalomban lévő gyógyszerlexikont, és elolvasni a mellékhatásokat: ott vannak benne feketén-fehéren, mert ma már ezeket fel kel tüntetni a mellékhatások között. Sőt, nem is csak a gyógyszerkönyvekben: az Egyesült Államokban számos ilyen szer dobozának külső oldalán, vastag fekete keretben kell feltüntetni a fogyasztók számára, hogy a szer fokozza az erőszakos viselkedés és az öngyilkossági késztetés kockázatát.
Csoda hát, hogy az iskolai lövöldözések és hasonló ámokfutások nem szűnnek? Nem csoda, amíg ezeket a pszichiátriai szereket egyre nagyobb mennyiségben és ütemben írják fel az élet egyre többféle emberi problémájára. És amíg továbbra is pszichiátereket kérdeznek meg szakértőként ilyen esetekben, akik minden másra kenik az okokat, csak az általuk felírt szerekre nem.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért
Közép-Európa Alapítvány
Hunhír.info