- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

G. Soros találkozót kért az Európai Központi Bank egyik igazgatójához, persze tárt karokkal fogadták…

G. Soros az Európai Központi Bank (EKB) egyik igazgatójával tárgyalt az euróövezet integrációjának elmélyítéséről, ami bírálatokat váltott ki az Európai Parlament néhány képviselőjéből – adta hírül pénteken a Reuters brit hírügynökség.

A ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ VILÁGLÉPTÉKŰ BAJKEVERŐ még tavaly november közepén magántalálkozón beszélt Benoit Coeure-rel, az EKB hatfős igazgatótanácsának egyik tagjával arról, hogy miként lehetne az euróövezetet összeforrottabbá tenni egyebek közt közös eurózónás költségvetéssel. A találkozó megtörténte csak e hét csütörtökön került nyilvánosságra annak révén, hogy Coeure közzétette naplóját.

Az Európai Parlament (EP) néhány képviselője attól tart, hogy a BAJKEVERŐ illetéktelenül befolyásol politikailag kényes ügyet. Bernd Lucke német konzervatív képviselő pénteken úgy nyilatkozott: “Úgy vélem, törvénybe ütköző, hogy Soros úr saját politikai céljai szolgálatába próbálja állítani az EKB-t.”

Hunhír.info