- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Élete végéig spanyol börtönben ülhet két romániai cigány férfi

Prostitúciós hálózat fenntartásáért és nők kínzásáért 600 év börtönbüntetést kaphat két vaslui-i cigány férfi Spanyolországban. A vádak szerint több tíz nőt kínoztak meg, elsősorban olyan romániai lányokat, akiket a spanyol Oviedo városba vittek, hogy prostituáltként dolgozzon. A kihasznált nők „munkájából” egy-egy éjjel alatt akár tízezer eurót is megkerestek.

A spanyol sajtó szerint a két férfi fémgolyókat ültetett be a péniszébe, hogy fájdalmat okozzon a megerőszakolt nőknek.

Az egyik áldozat elmesélte, hogy a férfiak egyike, Cristian Săndulache azzal fenyegette őt, hogy felgyújtja az édesanyját és a nagyanyját, a másik férfi pedig, Sebastian Săndulache a nő húgának megerőszakolásával fenyegetőzött. Egy másik áldozatuk terhes lett a nemi erőszak után, és abortuszra kényszerítették.

Egy másik áldozat pedig elmondta, hogy egy hétig nem tudott felkelni az ágyból, miután megverték. Ezt követően levágták a karját egy szamurájkarddal.

Más forrásból azt is lehet tudni, hogy papírpénzt etettek a prostituáltakkal, akiket azzal fenyegettek, hogy legközelebb aprópénzt kell lenyelniük.

Amikor 2013-ban Spanyolországba kerültek, már 23 bűnügyi aktájuk volt emberkereskedelem, erőszak, pénzmosás és egy feltételezett fegyveres támadás miatt Galíciában. A spanyolországi város törvényszéke most emberkereskedelemmel, kerítéssel és pénzmosással vádolja a két romániai cigány férfit.

maszol.ro nyomán

Hunhír.info