Felborult a közel-keleti erőegyensúly. Bizarr zsidó-arab-amerikai koalíció állt össze a győztes szériában lévő Irán és síita milíciái ellen. Az Irán elleni háború a nyugat-afrikai használtautó-kereskedésekkel és a mexikói kartellekkel kezdődhet.
Szerda éjjel támadást indítottak az Irán és Oroszország támogatását bíró szír kormányerők a Szíria keleti részén, az Iszlám Államtól az ősszel visszafoglalt Deir Ezzór városánál a kurd vezetésű, az Egyesült Államok által támogatott ernyőszervezet, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen. A mintegy 500 fővel, tüzérségi- és harckocsitámogatással megindított offenzívát azonban az SDF jelentéktelen veszteség – egy sebesült – árán megállította, miközben A SZÍR HADSEREG LEGALÁBB 100 KATONÁJA, AZAZ A BEVETÉSI ÁLLOMÁNY EGYÖTÖDE VESZETT ODA.
A brutális veszteség mögött az áll, hogy a kurd vezetésű koalíció oldalán a Reuters katonai forrásai szerint beavatkozott az amerikai légierő, és porrá bombázta a támadóékeket.
Deir Ezzór egyébként gyakorlatilag azóta az SDF és a kormánycsapatok ütközőpontjának számított, hogy a kétszázezres várost közös erővel foglalták vissza az Iszlám Államtól. A két erő nem hangolta össze hadmozdulatait, de volt egy hallgatólagos megállapodás köztük, hogy az Eufráteszt tekintik demarkációs vonalnak. Azonban Aszad csapatai mégis átlépték a folyót, és Deir Ezzór több északi kerületét is elfoglalták. Az egymással farkasszemet néző haderők között több súrlódást is feljegyeztek, szórványos tüzérségi tűz mellett például az orosz légierő is bombázta az SDF állásait.
A viszály oka nem kis részben az, hogy a Deir Ezzór tartományban találhatók Szíria leggazdagabb olaj- és gázmezői, illetve kulcsfontosságú kitermelőhelyek és vezetékek. Ezek ellenőrzése mind Aszad, mind az SDF bevételein nagyot lendítene, különösen, ha ambícióik mögött ott állnak a termelés és az értékesítés gyors megoldását ígérő orosz/amerikai energiavállalatok.
A polgárháború eddigi nyolc éve alatt még soha nem okozott az Egyesült Államok ekkora veszteségeket annak az Aszadnak, melynek távozását Washington következetesen (azaz pártszínektől függetlenül) a szíriai béke alapfeltételeként jelöli meg. Barack Obama elnöksége alatt az USA annak ellenére tartózkodott a közvetlen beavatkozástól, hogy az elnök azt a vegyi fegyverek bevetése esetére kilátásba helyezte.
A Donald Trump védelmi politikáját meghatározó tábornoki triumvirátus – főleg a volt tengerészgyalogos vezérezredes James Mattis hadügyminiszter és az Öböl-háborúban vitézkedő páncélostábornok H. R. McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó – azonban szigorított a Szíria-politikán, és a heves török ellenkezés ellenére is több hadianyagot szállított a szövetséges Szíriai Demokratikus Erőknek, illetve legalább 2000, főleg a Különleges Erők állományába tartozó katonával és kiképzővel erősítette meg a kurd vezetésű csapatokat – a Reuters szerint a pusztító légicsapást részben a támadás által érintett fronton tartózkodó amerikai katonák védelmében rendelte el az USA Közel-Keleti Parancsnoksága (CENTCOM).
Az Obama-éra után nagy paradigmaváltásnak számított az amerikai csapatok szíriai bevetése. Ez ugyanis azt jelentette, hogy ha az USA nem is akar beszállni a januárban újra fellángoló polgárháború sűrűjébe, a ma már inkább a török érdekeltségeket kiszolgáló szíriai ellenzékkel való szakítását követően ezúttal határozottabban meg fogja védeni szövetségeseit – és meggátolja, hogy a szíriai rezsim mögött álló Irán regionális befolyása tovább nőjön.
Ezzel az elhatározással egyébként a Trump-kormányzat nem csak a török NATO-szövetségeseit haragította magára, hanem Aszadot is arra a kijelentésre ragadtatta, hogy eltökéltek vagyunk abban, hogy kisöpörjük az amerikai katonákat az országból.
Washington és Damaszkusz viszonyában az is mérföldkőnek számított, hogy a szír kormányerők 2017-es hán sejkúni gáztámadása nem maradt megtorlatlanul – igaz az ellencsapás inkább ért fel egy figyelmeztető tockossal, mint a szír rezsimet megrendítő csapással.
Hunhír.info