- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Németország vállalja a történelmi felelősséget a haláltáborokért

Németország történelmi felelősségét hangsúlyozta az elmúlt napokban sokat bírált, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító lengyel jogszabály kapcsán Sigmar Gabriel német külügyminiszter. A külügyminisztérium közleménye szerint Gabriel szombaton nyilatkozatban hangsúlyozta országa történelmi felelősségét a holokauszt miatt.

„A legcsekélyebb kétség sem fér ahhoz, hogy a németek a felelősek a megsemmisítő táborokért, ők működtették ezeket a táborokat, amelyekben európai zsidók millióit gyilkolták meg” – fogalmazott Sigmar Gabriel.

„Németország követte el ezt a szervezett tömeggyilkosságot, és senki más – jelentette ki a külügyminiszter, és hangsúlyozta – egyes kollaboránsok mindezen nem változtatnak”.

Az előzményekhez tartozik, hogy a hét közepén a lengyel parlament mindkét háza jóváhagyta azt a vitatott törvénymódosítást, amely büntethetővé teszi, ha Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett háborús bűntettekért való felelősséget, többek között azáltal, hogy a „lengyel haláltáborok” vagy ahhoz hasonló kifejezéseket alkalmazzák.

A még a lengyel államfő aláírására váró törvény pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná, ha valaki – a törvény betűje szerint – a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva a Harmadik Birodalom bűntetteiben való bűnrészességgel vádolja.

Az új előírásokkal a IPN-ről szóló törvényt módosítják, így az intézet ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak majd azok ellen, akik „nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva” Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják, vagy „kirívóan csökkentik e tettek valódi elkövetőinek felelősségét”.

A módosítás ellen tiltakozott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, emellett a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont és a Zsidó Világkongresszus (WJC) is bírálta a törvényt, amelyet utóbbi „történelmileg zavarosnak és a demokrácia elleni támadásnak” nevezett.

Az Egyesült Államok is aggodalmának adott hangot a törvény esetleges nem kívánt következményei miatt.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ugyanakkor a tiltakozások nyomán többször is hangsúlyozta, hogy Lengyelország sem országként, sem nemzetként nem volt bűnrészes a holokausztban, és ezt sürgősen el kell magyarázni Izraelnek, az Egyesült Államoknak és másoknak is. „Egyesek nincsenek ennek tudatában, vagy nem értik, talán azért, mert nem ismerik a tényeket, vagy nem akarnak megérteni bizonyos tényeket” – mondta a kormányfő.

mti

Hunhír.info