Lelőttek egy orosz Szu–25-ös harci repülőgépet Észak-Szíriában – meg nem erősített jelentések szerint. A világhálóra felkerült egy olyan felvétel, amelyen az látható, ahogy egy gép találatot kap, majd egy másikon az, ahogy lángoló roncsok között járkálnak.
A felvételek alapján a pilótának sikerült katapultálnia. Meg nem erősített hírek szólnak arról, hogy elfogták, egyes források szerint súlyosan megsérült, mások azt állítják, meg is halt. Az azonban nem világos, hogy a Szu–25-öst ki és hogyan lőhette le. A szóban forgó területen „mérsékelt” lázadócsoportok, és az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front egyik utódszervezete, a Haját Tahrir as-Sam is aktív.
A szíriai hadsereg orosz légi támogatással december végén indított offenzívát a térségben. A lázadócsoportok ugyanakkor elméletileg nem rendelkeznek légelhárító rendszerekkel. Eddig nem is nagyon volt rá példa, hogy az oroszok a levegőben gépet vesztettek Szíriában. 2015 novemberében ugyan lelőttek egy orosz Szu–24-est, de azt a török légierő lőtte le. 2016 augusztusában pedig egy helikoptert veszítettek, fedélzetén öt katonával.
Hunhír.info