Az Egyesült Királyság átveszi és elhelyezi azokat a migránsokat, akik 18 évnél fiatalabbak, és kísérő nélkül érkeznek az országba – ezt a lehetőséget próbálták kihasználni a jóval idősebbek is. 2010 óta 13600 migráns vallotta magát fiatalkorúnak, de 2500-nál is több esetben bebizonyosodott, hogy hazudtak. Azonban a csalóknak kevesebb mint az egyötödét toloncolták ki az országból…
A helyzet már csak azért is problémás, mert ha a migránsok tudják, hogy a brit hatóságokat ilyen könnyen átvághatják, és szinte semmilyen retorzióval nem kell számolniuk, akkor még többen veszik célba az Egyesült Királyságot.Ez a vándorlás pedig a tranzitországok mindennapjait is megnehezíti.
A migránsok kezére játszik az is, hogy az érkezőket nem vizsgálják át alaposan orvosok – így ugyanis elég nagy biztossággal ki lehetne szűrni, ha valaki idősebb már 18 évesnél, a fogazat árulkodik erről.
Négy év alatt megduplázódott a kísérő nélküli fiatalkorú menedékkérők száma az Egyesült Királyságban: míg 2013-ban még csak 1950 emberről kellett a hatóságoknak gondoskodnia, addig múlt márciusban már 4560 fiatalkorú élt az önkormányzatok által fenntartott intézményekben. Ez évente 305 millió fontba kerül az államnak.
Hunhír.info